Autóalkatrész

Ajánlatkérés

2003 februárjában csöppentem bele az autóalkatrészkereskedelem rejtelemibe, amikor még nem megélhetési munkások uralták ezt a szakmát, hanem kellett a autók szeretete ahhoz, hogy az ember az autós szakma ezen ágában dolgozzon. Ekkor még gyakran jártam Balatonyi Árpi versenyautóműhelyébe is „szögelni” és elhivatott versenyszerelő is voltam. Bár másik elhivatottságom a bringa kicsit felülírta az autós szakmai pályafutásomat, soha nem szeretnék szakítani az akkori Rallye hangulata adta emlékekkel, ahogy hallom a VFTS hangját, ahogy fújja a lábamra a kipufogógázt, ahogy érzem a gyorsaságiról leérkező Lada kellemesen megviselt illatát. Akkoriban még emberi kapcsolatokra épült a kereskedelem is, egy eladótól akkor vásároltál ha szimpatikus volt, megbíztál benne, értett hozzá, és néha még egy-egy poént is elsütött. Nem érdekel a mai gépies kereskedelem, nem szeretnék használni semmilyen manipulatív eszközt sem, a kérdéseidre nem a mesterséges intelligencia fog válaszolni, ha mégis szeretnél egy cseppet ebből az „elavult” régi kereskedelemből, kattints az ajánlatkérő ikonra, add meg elérhetőséged, és hamarosan szakértelemmel választjuk ki az autódhoz szükséges alkatrészeket, és még egy kis időutazást is nyersz egy emberközeli kereskedelembe!

Üdvözlettel: Wunderlich Tamás