Keress minket a Facebookon
Bringasuli jelentkezés
Kedves Bringás Barátaim!
Egyszer egy értekezleten, ami a pécsi kerékpársport lehetőségeiről szólt, vendégként jelen volt egy szlovén szakember, aki feltett nekünk egy költői kérdést, ami azóta is a fejemben motoszkál:
– Ti magyarok miért először a tetőt húzzátok fel az épületre? Bár a probléma ismert volt előttem is, mégis úgy gondolom, jó helyen és jó embertől hangzott el a kérdés, hiszen a szlovén kerékpársportot nem kell bemutatni senkinek. Lehet, hogy egy kicsit ironikusan hangzik, hogy ácsmestereink valóban remekül dolgoznak, viszont semmiképpen nem gúnyolódásnak szánom, hiszen tényleg nagy szükségünk van pl. egy Tour de Hongrie-ra, vagy egy V4 kerékpárversenyre ugyanúgy, mint a tehetséges és sikeres kerékpárversenyzőinkre, mint pl Valter Attilára, vagy Vas Kata Blankára. Ahhoz azonban, hogy ez a remek tetőszerkezet egy masszív épületen álljon, abban a tudatban, hogy a falakat is rengeteg lelkes sportszerető ember építi, a legelső dolog egy stabil alap megteremtése, ezért érezzük feladatunknak, hogy összefogjuk azokat a gyerekeket, akik szeretnek bringázni és felébresszük a tudatot azokban is, akikben csak lappang a kerékpársport szeretete. A mi feladatunk tehát, hogy játékos formában bevezessük a gyerekeket a kerékpársportok világába, hogy megtanítsuk nekik a közlekedés, a helyes testtartás, áttételválasztás, bringa karbantartás és apró hibaelhárítás, közösségi kerékpározás alapjait, megismertessük velük a bringás szakágak szépségeit elméleti és gyakorlati szinten is.
Programunk előre meghatározott tematika alapján indul 2024. szeptembertől, addig is májustól szombatonként egyelőre ingyenes előkészítő foglalkozásokat tartunk a Déli-Ipari Parkban, melyre sok szeretettel várunk minden kedves érdeklődő gyermeket és szülőt!
Az edzések időpontját oldalunkon találhatjátok majd meg!
Kapcsolatfelvétel, kapcsolattartás: Hinterdofer Ágnes: +36 20 596 3242
Foglalkozással kapcsolatos kérdések: Wunderlich Tamás +36 30 259 1355